A prérifarkas és a feketerigók
– Ahányszor csak akarjátok! – mondta a prérifarkas. – Örömömben eláll a lélegzetem, ha csak rágondolok, hogy szállni tudok! Milyen pompás farkas vagyok én!
A rigók összesúgtak:
– Ez egy kevély bolond! Most majd olyan messzire, olyan magasra röpülünk, hogy kifullad, aztán olyasmi esik meg vele, hogy mindörökre megemlegeti!
Ismét elkezdték a rigótáncot, ezúttal az öntelt farkas vezette a madársereget. Egyre messzebb, egyre magasabban szálltak. A prérifarkas már nem bírta szusszal, elmaradt a rigók mögött, majd hamarosan segítségért kiáltozott.
– Megyünk már! – kiáltották a rigók.
– A tollainál fogva tartsátok fenn! – parancsolta a vezérrigó, a fiatal rigók meg úgy tettek, mintha valóban segíteni akarnának a prérifarkason. De nem segítettek, valahány rigó hozzáért, mind kirántotta egy-egy tollát. A rettegő farkas észre sem vette, hogy egyre fogynak a tollai.