A prérifarkas és a feketerigók
– Álljatok meg! Álljatok meg! Földre estem! – kiáltozott a prérifarkas a madarak után.
A madarak leszálltak, körbefogták a pórul jártat, s így beszéltek:
– Mikor röpülni tanul a rigófióka, éppen olyan ügyetlen, mint te vagy. Mert tudod, a szárny nem minden, a röpülést tanulni kell! Meg alighanem ritka a tollazatod.
– Tűzködjünk még tollakat a bőrébe! – mondta a vezérrigó. – De ügyeljetek, hogy most a jobb szárnyatokból adjatok neki! És faroktollakra is szüksége van, hogy kormányozni tudja a röptét.
Újabb tollakat szúrtak a prérifarkas bőre alá, az ügyesebb rigók meg a farktollakat szúrták be oda, ahova kellett. A boldogtalan prérifarkas most még keservesebb kínokat állt ki, de most sem panaszkodott, vigaszul ezt mondogatta magának: “Hej, milyen pompás prérifarkas vagyok én! Nem akad párom a földkerekén! Ugyan ki hallott már olyan prérifarkasról, aki röpülni tud?”