A negyven királyfi és a hétfejű sárkány
«Jaj lelkem – mondja a sárkány – olyan helyen őrzik azt, hogy lehetetlen eljutni odáig. Egy nagy palota van a szomszéd országban, a ki oda merészkednék érte, nem jöhetne többé vissza.»
A királyfinak se kellett egyéb, csak ennyit tudjon meg. Veszi a zabolát, a tengerbe veti, hát ehol előtte az aranyszőrű paripa. «Mit parancsolsz kis szultánom?» A szomszéd országba, a talizmán palotájába, kivánkozik a fiu. «Hunyd be szemed, nyisd ki szemed», előtte a palota.
Azt mondja neki a táltosa: «Ha majd felérünk a palotához, oda kötözöl a zabolával a kapu vasához. Egyet nyerítek, a két vasat egymáshoz verem és erre megnyilik a kapu. Ez a kinyiló kapu egy oroszlán torka, és ha egy csapásra ketté tudod vágni, megmenekülsz; ha nem, vége az életednek.» Ezzel mennek a palotához, a táltost oda köti a két vashoz, és amint egyet nyerít, megnyilik a kapu. Odavág a királyfi az oroszlán tátongó torkához, hát egy csapásra ketté volt szelve. Felvágja aztán az oroszlán gyomrát, egy arany-kaliczkát vesz ki belőle, olyan három szép galamb van benne, hogy nem látta párját, mióta a világ. Fogja az egyiket, símogatja, czirógatja, de egyszerre csak prrr… kirepül a kezéből. Gyorsan utána a táltos, és ha meg nem fogja s ki nem csavarja a nyakát, még meggyült volna a királyfi baja.