A kopasz nyakú ölyv kalandjai

Olvasási idő: 4 Perc

Hol volt, hol nem, a régi időkben egyszer az ölyv és a varjú együtt indultak útnak, találkoztak a rókával, az is csatlakozott hozzájuk.

Mentek, mentek, még mindig csak mentek, addig-addig, hogy nagyon megéheztek. Éppen egy kiszáradt fához értek.

– Róka koma – szólt az ölyv -, azt hiszem, te elő tudnál teremteni valami ehetőt ebből a kiszáradt fából.

A róka fölmászott, s már el is tűnt a fa odvában.

Ekkor az ölyv kezdte törmelékkel betömni az odú nyílását.

– Ölyv testvér – kiáltotta a róka -, mit csinálsz? Kezd nagyon sötét lenni idebent.

– Ó, csak lépcsőt csinálok neked – felelte az ölyv.

De odabent egyre sötétebb lett, a róka már semmit sem látott, jött hát lefelé a lyukhoz. Az ölyv elröppent.

Másnap aztán visszajött.

Kedd, szerda, csütörtök,

három napja csak repülök – énekelte a betömött odúnál.

Kedd, szerda, csütörtök,

három napja éhen döglök

– felelt vissza a róka az odúból.

Erre az ölyv így szólt magában:

– Még nem jött el az ideje – s azzal ismét elröppent. Három napig távol volt, aztán visszatért.

Péntek, szombat, vasárnap,

itt az ölyv is leszállhat

– kántálta a kiszáradt fánál.

A róka most már alig hallhatóan válaszolt:

Péntek, szombat, vasárnap,

szabadíts ki, nem látlak

– Ó, most már hamarosan vége – mondta az ölyv magában -, ha legközelebb visszajövök, belevájhatom a karmaimat.

Így hát három napra ismét elröppent, s mikor legközelebb visszatért, így szólt:

Hétfő, kedd, szerda,

róka, felelj, felelj, na!

A róka azonban már nem felelt.

– Ó, most már megvan! Már nem is felel, most már megvan! – mondta magában az ölyv, s azzal eltávolította a törmeléket a nyílásból, és bedugta a fejét. A róka csak erre várt, megragadta a nyakát, és húzni kezdte vadul befelé, annyira, hogy mind lekopasztotta róla a tollat. Azóta kopasz az ölyv nyaka mind a mai napig.

Az ölyv meglátogatta barátját, a sirályt. A sirály megmutogatta neki a környéket, az ölyv szerette volna látni, hogy él a sirály.

– Tudod – mondta a sirály -, mi itt, mint afféle rakoncátlan kölykök, folyton csak sürgünk-forgunk, rohangálunk.

Persze a sirály valóban sokat buzgólkodik, hogy életét fenntartsa, az ölyv meg csak várja, hogy valaki meghaljon.

– Mi várjuk a megszabadulást! – mondta az ölyv, azt akarta mondani, hogy a halált.

A legelső kedvező esemény az volt, hogy megdöglött egy tehén.

– Ez remek eledel – mondta az ölyv, és azonnal odarepült, de mivel az eset nemrég történt, a tehén szagát még nem találta megfelelőnek. Elment hát, és várt, de mikor visszatért, látta, hogy az emberek eltemették a tehenet.

– Lemegyek a napsütéses délre – mondta erre az ölyv -, ahol nem temetik el a holtakat.

Ezért ment hát az ölyv délre, ott szeret élni, ahol lustálkodhat. Nem szereti a munkát. Hasonlít azokra az emberekre, akik nem sürögnek-forognak, buzgólkodnak, hanem félnek a munkától, és ott szeretnek élni, ahol lustálkodva is eltengethetik az életüket.