A csodatevő kút
“Hát jó. Ez nagyon jó. Úgyis eleget mászkálok erre-arra, nem árt, ha van ilyen elfogyhatatlan cipóm meg ilyen kifogyhatatlan borosüvegem” – gondolta magában, és berakta a tarisznyájába a cipót is, a borosüveget is. Még egyszer megcsókolgatta az alvó Aranyhajút, és kiment a szobából. Lement a palota kertjébe, a kert közepében is a csodatevő kúthoz. Ott telemerítette kulacsát a csodatevő vízzel, a kút káváján szundikáló kőszáli sasnak pedig kihúzta egy szárnytollát. Gondolta, jó lesz valamire.
Azzal fölült a lovára, és kocogott vissza a magas hegyen át a kikötőbe. Ismét hét napig tartott az út. Most jó szolgálatot tett neki az elfogyhatatlan cipó meg a kifogyhatatlan borosüveg. A kikötőben hajóra szállt, és hét nap múlva megérkezett a fogadóba, ahol két bátyja rostokolt meztelenül.