A csodatevő kút
A legidősebb fiú – egy óvatlan pillanatban – a legkisebb fiú kulacsából átöntötte a csodatevő vizet a magáéba, amazt pedig tengervízzel töltötte tele.
– Na, melyikőtök hozta meg a csodatevő vizet? – kérdezte tőlük az öreg király, amikor beléptek a trónterembe.
– Én – válaszolt a kérdésre a legkisebb.
– Akkor mindjárt ki is próbáljuk – örült meg a király.
A szolgák kis aranytálat tettek az öreg király elé, a legkisebb fiú pedig beleöntötte a tálba kulacsának tartalmát. Azt hitte persze, hogy a csodatevő víz van a kulacsában.
Az öreg király megmosta a vízben a szemét, azaz csak mosta volna, mert alig ért hozzá az első csöpp tengervíz, fölüvöltött fájdalmában. A tengervíz – biztosan tudjátok – annyira sós, hogy majdnem kicsípte a szemét. Megmérgelődött nagyon az öreg király. Megparancsolta a szolgáknak, hogy kötözzék meg a haszontalant. Az erdészének pedig azt parancsolta, hogy vigye ki a fiút az erdőbe, és pusztítsa el. A szívét pedig mutassa meg neki, az öreg királynak. Így bűnhődjék az, aki hálátlanul az apja szeme világát veszélyeztette.