Zsuzska és az Ördög
– Hej ördög, nem minket öltél ám meg, hanem a magad lyányjait!
Az ördög utánuk iramodott, de a három lyány csak hamar utat vesztett a sötétben, avval az ördög visszament, a lyányok meg mentek-mendegéltek szép csendesen. Reggelre beértek egy nagy városba, ott beálltak a királyhoz szolgálni.
A király legjobban megszerette közűlök Zsuzskát, mert szép is volt, de meg nagyon tudta magát kedveltetni, ezért a nénjei mindig irigykedtek rá, szerették volna valami úton-módon elveszíteni. Egyszer bementek a királyhoz:
– Jaj felséges király, van annak az ördögnek, a hol mi szolgáltunk, egy tenger-lépő czipője, a mivel a legszélesebb tengert is át lehet lépni, Zsuzska azt mondta, hogy el tudná ő azt lopni, ha kellene felségednek; azért parancsoljon rá felséges király, hogy lopja el, ha tagadja, hogy ő bizon nem mondta soha, hogy el tudná lopni, rá se hallgasson felséged, mert mondta, olyan igaz, mint hogy itt állunk.