Zsuzska és az Ördög

Olvasási idő: 7 Perc

– Hej kutya Zsuzska, megöletted három szép lyányomat, elloptad a tenger-lépő czipőmet, elloptad a tenger-ütő pálczámat, most viszed az arany fej káposztámat, csak ezt az egyet add vissza, soha szemedre se vetem.

De Zsuzska nem adta; „Tán bolond vagyok, hogy visszaadjam, mikor kivül vagyok már vele az udvaron?!“ Az ördög kergette egy darabig, de sehogy se tudta utolérni, utoljára is visszafordult, Zsuzska pedig ment egyenesen a király elibe, od’adta neki az arany fej káposztát.

– No felséges király elhoztam már ezt is!

A két nénjét Zsuzskának, majd hogy meg nem ütötte a guta, mikor megtudták, hogy Zsuzskának most se’ lett semmi baja, másnap megint bementek a királyhoz.

– Jaj felséges király van még annak az ördögnek egy arany kis gyermeke is arany bölcsőben, Zsuzska azt beszéli fűnek-fának, hogy ő azt is el tudná lopni.

Megint behivatta a király Zsuzskát.

– Fiam Zsuzska, azt hallottam, hogy van annak az ördögnek egy arany kis gyermeke is, arany bölcsőben, te azt is el tudod lopni, azt beszélted, azért ha az éjjel el nem lopod, halálnak halálával halsz meg.

Zsuzska tudta, hogy hiába való volna minden beszéd, nem is könyörgött, csak a tenger-lépő czipőt kérte el a királytól, avval elindult. Mire az ördög házához ért, öreg este volt, nem is várakozott, hanem bement egyenesen a házba, felkapta a fejére az aranybölcsőt az arany kis gyermekkel, kiszaladt vele, avval bekiáltott az ablakon:

– Hej ördög, viszem ám már az arany kis gyermeket is.

– Hej kutya Zsuzska, megöletted három szép lyányomat, elloptad a tenger-lépő czipőmet, elloptad a tenger-ütő pálczámat, elloptad az arany fej káposztámat, most viszed az arany kis gyermekemet, csak ezt az egyet add vissza, soha a szemedre se vetem.

Zsuzska csak nevette, de majd hogy sírás nem lett a nevetésből, mert az ördög utána iramodott, Zsuzska meg nem igen tudott a nehéz bölcsővel szaladni, úgy annyira, hogy mire a tengerparthoz értek, tiz lépés nem sok, de annyi se volt köztök, hanem ott aztán Zsuzska felrántotta a tenger-lépő czipőt, úgy átlépte vele a tengert, mint ha ott se lett volna, avval mént egyenesen a király elibe, od’adta neki az arany kis gyermeket.

A király a mint meglátta, csak egy szikrába mult, hogy össze-vissza nem csókolta Zsuzskát, de az is csak egy cseppbe mult ám, hogy a két nénje meg nem pukkadt mérgibe, mikor meghallotta, hogy Zsuzska megint visszakerült. Fúrta az oldalukat rettenetesen az irigység, mert látták, hogy a király napról-napra jobban szereti Zsuzskát. Bementek hát a királyhoz megint, azt hazudták neki hogy Zsuzska azt mondta, hogy van annak az ördögnek egy zsák arany diója, ő azt is el tudná lopni.

Maga elibe parancsolta a király megint Zsuzskát:

– No fiam ezt meg ezt hallottam, azért ha holnapra el nem lopod azt az aranydiót, halálnak halálával halsz meg.

Szegény Zsuzska nagyon megijedt, mikor ezt meghallotta, mert tudta, hogy ezt legbajosabb lesz megtenni, mert a zsák a mester-gerendán az ördög ágya felett van keresztül vetve, aztán zörög is a dió, mikor viszik; azért hát elkezdett esküdni mennyre-földre, hogy „sülyedjen el ebben az álltó helyében, szakadjon ki a nyelve ebben a szempillantásban, ha ő azt valaha mondta,“ csak nem használt semmi kérés-könyörgés semmit, el kellett neki indulni.