Veszedelem az erdőn
—Mit lőttél?—kérdezte tovább az erdész szelid hangon s a földre dobott zsákra fordult a tekintete.
—Őzet!—vallott a „vadorzó” nyugodtan és már nem sütötte le a szemét, sőt most Balázson volt a sor, hogy megzavarodjék a rácsudálkozó tekintettől.
—Hátha valamelyik erdőőrrel találkoztál volna?—szólott szemrehányó hangon.—Elfogott volna…
—Engem ugyan soha!…—kiáltotta a leány fennhéjázva.
—Hisz’ látod, én is elfogtalak.
—Az más!…
Az egész nagy erdő minden bokra azt suttogta: „az más!” Balázs megrészegedett a szótól is, a hangtól is, de az értelmétől mégis a legjobban.
—Meggondolatlan vagy—dörmögte.
Eszter kiegyenesedett, megragadta az erdész karját, keze még a kabáton át is sütötte a nagy darab ember testét, lelkét.—Ne haragudjon rám—csicseregte hizelgő simulással.