Oda a millió!
Sebtében maga nyergelt; még csak segítséget sem: hívott, hogy meg ne súghassa valaki odabent, hogy szökik.
Amikor nagynehezen felkapaszkodott a lovára, az minden biztatás nélkül elindult vele hazafelé.
Szelid, alázatos, báránytermészetü lovacska volt, a mindenbe belenyugvó fajtából. Nyugodtan lépdelt s a jegyző úgy érezte magát rajta, mintha karosszékben ringatnák. Lassankint el is bóbiskolt. Először behunyta az egyik szemét, azután felváltva a másikat; azután időnkint mind a kettőt is. Eközben folyvást hallotta a ferbli-jelszavakat, avizókat, kommandókat: „mi a vizi?!…” „besszer”! „rebesszer”!—„hivok”! „blindre! megadom! mije van”?!