Oda a millió!
A szelid lovacska is megzavarodott a bősz kiáltástól és amit még sosem tett, elkezdett forogni, ágaskodni.
A nótárius tágra meresztette a szemét, de semmit sem látott. Horkoltam álmomban és azt gondoltam farkasmorgásnak;—állapította meg a saját vígasztalására; azután megnyugodva sarkantyúzta meg a lecsendesült lovacskát, amely újra visszaesett békés szamártürelmébe.
A szél csakugyan feltámadt és egyre söpörte a jégmorzsákat a fákról. A jegyző már vágyott volna az útja végére, de bizony az még sehol sem volt. Addig még lehetne tán egy verset bóbiskolni. Vagy nem?!—Csak azért sem?!… Hát jól van: nem!—és éppen ezért: igen. Az ember ilyenkor fölteszi magában, amit akar, de csak azt cselekszi, amit lehet.