Izgalom A Tanyán
*
A havon félreismerhetetlenül látszottak a nyest egészen friss, kicsi kéznyomai. Alig hogy a daklik azt megérezték, csaholva bukdácsoltak előre a rőzserakás felé, ahol a gonosz vérszopó elrejtőzött.
Most már bizonyosra lehetett venni, hogy nem hiába lészen a fáradtság, amivel a rőzserakás széthajigálása jár. A béresek, az áldomás reményében, jókedvvel láttak a munkához. A rőzserakás, amely akkora volt, mint egy kisebb kunyhó, gyorsan apadt a villák kitartó piszkálódása folytán. A daklik roppant nagy mulatságot szereztek az embereknek, mert folyvást nyefegtek, vakogtak, csahintottak; jelezték, hogy éreznek valamit; bebujtak a réseken a rőzse közé és ott bujkáltak a lehetetlenül keskeny alagutakon, amelyen néhol átfurakodni sem bírtak, s olyankor keservesen jajgattak, vonítottak.