Izgalom A Tanyán
A varjak arrább húztak és az akol táján telepedtek le újra. De máskülönben nem mutattak ijedtséget. A rőzserakás fogyott, de a másik oldalon, ahová áthajigálták, viszont növekedett. Adaklik elökerültek valamelyik zugolyból és szófogadatlanul kerestek másik, alkalmasabb utat befelé. Hiába mutogatta nekik Gebe, hogy: itt, itt Kuszuri, Puszuri!—nem hallgattak rá; oda se hederítettek; csak egymással törődtek, egymással, diskurálgattak kutyanyelven; furcsán poszogtak, nyafkáltak; összeszaladtak s a saját eszök szerint csinálták meg a haditervöket, amelytől az írnok kedvéért egyáltalában nem voltak hajlandók eltérni. Nyilvánvaló volt, hogy érzik a nyestet és hogy nagyon szeretnék megropogtatni a derekát. A nyest pedig éppen ezt nem szerette volna. Bújt is előlök, mint a csík. Sokkalta vékonyabb termetével játszva csúszhatott át a legkisebb nyíláson is és szó sem lehetett arról, hogy a daklik a rőzse közt elcsípjék. De azért nagy hasznára voltak az „üzlet”-nek, mert folyvást jelezték, hogy hol bujkál a nyest; hol kell tehát jobban dolgozniuk a rőzsebontogatóknak.