Egy kis „fenstrálás”
A leánykája nem volt velök. Azt a magányos ember beadta a városba, pesztrának. De amikor felcseperedett, hazahozta. Akkor sült ki, hogy szegényke semmihez sem ért, amihez falusi háztájon érteni kellene; még tésztát gyúrni sem tudott; kisasszony-féle volt, akinek Kancsal nem bírta rendes hasznát venni. Így érlelődött meg benne mindjobban az a gondolat, hogy mégis csak muszáj újra megházasodnia, különben csára indul minden a ház körül.
Sokáig nem nyilatkozott erről a tervéről; csak főzte magában; és aközben szétnézegetett itt is, ott is; szemlélődött; keresgélte a neki valót, aki aszszonynak is eléggé asszony legyen még, azaz formás legyen;—dolgozni is tudjon, akarjon, szeressen;—legyen is valamije, mert az sohasem árt. Ő maga ugyan már nem volt fiatal; de jó erőben maradt mindenképen; derék ember volt külsőleg is, a gazdaság körül is. Attól nem tartott, hogy nem kap fehércselédet maga mellé. Vasárnap kihúzta magát s rálépett a lábára keményen, délcegen;—tartott magáról valamit ilyenkor.