Egy kis „fenstrálás”
—No lám, nem valék itthon s máris…—dörmögte vastag bajusza alá, nagyot fújva dühében. De itt az utcán nem hagyhatta magára a csikót, amelyre folyvást vigyázni kellett; nem is állott meg, hanem folytatta az útját és kieszelte sebtében, hogy a kapuhoz áll előbb; ott a lovak nyugodtan várnak a kapunyitásra; hisz’ ők is szívesen igyekeznek itthon a jászol elé. Úgy tett; de amikor a bakról leszállott; nem a kaput nyitotta, hanem ostorral a kezében, lábujjhegyen futott a szögletre s úgy csapott le a fenstráló legényre, mint héjja a varjúra. Felemelte az ostorát és végig akart vele suhintani a meglepett „árnyékon”. Előre rákiáltott:—rajtakaptalak most, kötnivaló…