Egy kis „fenstrálás”
Elől ment; Kancsal Pál pedig utána. A mélyen alvó kövér svábasszonyt, ez idő szerint Kancsalnét, alig lehetett feldörömbölni, hogy nyisson ajtót. Amikor felriadt, ijedten kiabált tüzet, rablót. Tercsike vigasztalta meg valahogyan, hogy semmi baj sincs, csak a gazda jött meg.
Amikor Kancsal végre bejuthatott, ott látta maga előtt a kedves életepárját olyan kevéssé felruházva, hogy első dolga volt rádobni a subáját, amelyet még kánikulában sem hagyott el, ha fuvarba indult.
—Jesszus ná! Kiabálta az asszony az idegen férfi láttára és beszaladt kendőért, miegymásért. Mire visszakerült, akkorra Kancsal már ki is faggatta Tercsit.—No beszélj most, te fruska;—mi igaz, hogy igaz;—de úgy hazudjál, hogy mindjárt kitaposom a beledet.