Miklós vitéz
– Életedet akarom – kiáltott a sárkány – mert megölted testvéreimet! De gyerünk innen tágasabb helyre s ott viaskodjunk! Itt nem vagdalhatnálak kedvemre.
Miklós egy szóval sem szabódott. – Ami lesz, az lesz – gondolta magában – ha bírom, még ezt is megölöm. – Azzal kiértek a fekete hegy alá s viadalra szállt a rettentő erejű sárkánnyal.
Sokáig tartott a dühös küzdelem. Még a föld is reszketett a vívók alatt. Miklós egyébképpen vitézül megállotta a helyét, csak az aggasztotta, hogy a sárkány folyvást lángot fujt a szeme közé. Mikor már nem állhatta tovább a fojtó tüzet, három repülő hollót vett észre a feje fölött. Miklós azonnal megismerte, hogy azok a három sárkánynak a feleségei, akiket a szörnyetegek elraboltak, megkínoztak és hollókká változtattak. Odakiáltott hát hozzájuk: Jámbor madarak, ha ti is nem törtök életemre, menjetek a hídhoz testvéreimhez s mondjátok meg nekik, hogy hozzanak egy kis vizet, mert megöl a szomjúság s mindjárt a véremet veszi ez a sárkány!