Miklós vitéz

Olvasási idő: 5 Perc

Miklós annak a hídnak is kimozdította az egyik deszkáját a középujjával, aztán várakozott. Hát most még nagyobb zúgás támadt a túlsó oldali erdő felől. A tizenkét fejű sárkány robogott onnan elő ezüstszőrű paripáján. A kimozdított deszkában ez a paripa is nagyot botlott a hídon.

– Hopp, édes lovam! – kiált a sárkány. – Mi bajod esett? Mi oka annak, hogy szokásod ellen megbotlottál? Bizonyosan az a csavargó Miklós vitéz leselkedik ránk!

– Eltaláltad – szólt Miklós vitéz a híd alól kilépve. – De honnan tudod a nevemet, hiszen most látsz először?

– Ismerlek, vagy nem ismerlek, mindegy! – harsogta a sárkány. – Minek vesztegessük az időt szóvitával? Húzz kardot! Állj ki velem életre-halálra!

Miklós nem várt kétszeri hívást. Összecsaptak. Soká tartott a viadal; keményen ütötték egymást. De Miklós egyszer oly szerencsésen talált hozzávágni a sárkányhoz, hogy mind a tizenkét fejét leszelte, mintha csak mákfejek lettek volna.

– Ez sem háborgatja többet a jámbor halandókat! – szólt Miklós elégedetten. Erre megfogta az ezüstszőrű paripát, odavezette a testvéreihez. Egyet eresztett a nyeregtartóján, hát egyszeribe feltűnt a fényes holdvilág a sötét ország királyának a palotája fölött. Volt is ott öröm, hétszerte nagyobb, mint mikor a hajnalcsillagot meglátták.

Erre Miklós megint így szólt: – No édes testvéreim, eleget kipihentük már magunkat. A lovakat is jól megetettétek. Gyerünk tovább!

Úgy is lett. Felcihelődtek, megindultak s meg sem álltak huszonnégy napon és huszonnégy éjtszakán át. Ekkor az arany hídhoz érkeztek.

– Ideje, hogy tanyát üssünk, szólt Miklós, és leszállottak lovaikról.

– De te sohasem pihensz velünk; nem eszel, nem iszol, csak viaskodol – szólt az egyik testvér.

– Azon ne búsulj, édes bátyám – felelt Miklós. – Ki verekednék a sárkányokkal, ha én is aludnám? Majd alszom otthon. Ma meg éppen nem érek rá pihenni, mert olyan dolgom lesz, amilyen még egyszer sem volt eddig. Pihenjetek csak ti. Elég hasznomra vagytok ti nekem, ha csak látlak is benneteket. Csak ébren legyetek s jól vigyázzatok, míg én a híd alatt járok! Most a legnagyobb veszedelem jön ránk. De ne féljetek!

Avval itt is lement a híd alá s a mutató ujjával felfeszítette annak egyik arany deszkáját. Ekkor a tulsó oldalon levő erdőből nemcsak iszonyú zúgás, hanem szörnyű láng is tört elő, mert a huszonnégy fejű sárkány érkezett arról felől aranyszőrű paripán. Ez a paripa is nagyot botlott a hídon.

– Hopp, édes lovam! – rivalt mérgesen a sárkány. – Huszonnégy esztendeje jársz ezen a hídon s még soha meg nem botlottál. Mi baj lehet? Bizonyosan az a kötnivaló Miklós vitéz izgágáskodik az utamban. De most jaj neki! Meg kell halnia, ha száz lelke volna is!

– E biz én vagyok! – szólt Miklós bátran lépve ki a híd alól. – Mit akarsz velem?

– Életedet akarom – kiáltott a sárkány – mert megölted testvéreimet! De gyerünk innen tágasabb helyre s ott viaskodjunk! Itt nem vagdalhatnálak kedvemre.

Miklós egy szóval sem szabódott. – Ami lesz, az lesz – gondolta magában – ha bírom, még ezt is megölöm. – Azzal kiértek a fekete hegy alá s viadalra szállt a rettentő erejű sárkánnyal.