Miklós vitéz
Miklós lement a híd alá s a kis ujjával kimozdította egy kicsit a híd egyik padlódeszkáját. Erre nagy zúgás támad; hát a híd túlsó végén levő erdőből vágtatva tör elő rézszőrű paripáján a hatfejű sárkány, s amint nyargal, a hídon megbotlik a lova lába.
– Hoppsza, édes lovam! – mordul a sárkány. – Mi oka lehet annak, hogy szokásod ellen megbotlottál. Talán bizony az a Miklós vitéz van az utamban? Az ő szagát érzem.
Felszól erre Miklós a híd alól: – E biz én vagyok, amint látod.
– No, ha te vagy, hát gyere ki, birkózzunk meg életre, halálra! Most nem menekülsz a haragomtól!
Miklós összecsapott a sárkánnyal, még pedig olyan hatalmasan, hogy egy kardsuhintással mint a hat fejét levágta a csoda-állatnak. Erre Miklós kantárszáron fogta a rézszőrű paripát, odavezette a testvéreihez. Ott egyet eresztett a nyeregtartóján s nyomban feltűnt a hajnalcsillag a setét ország királyának a palotája fölött.