Miklós vitéz
Úgy is lett. Felcihelődtek, megindultak s meg sem álltak huszonnégy napon és huszonnégy éjtszakán át. Ekkor az arany hídhoz érkeztek.
– Ideje, hogy tanyát üssünk, szólt Miklós, és leszállottak lovaikról.
– De te sohasem pihensz velünk; nem eszel, nem iszol, csak viaskodol – szólt az egyik testvér.
– Azon ne búsulj, édes bátyám – felelt Miklós. – Ki verekednék a sárkányokkal, ha én is aludnám? Majd alszom otthon. Ma meg éppen nem érek rá pihenni, mert olyan dolgom lesz, amilyen még egyszer sem volt eddig. Pihenjetek csak ti. Elég hasznomra vagytok ti nekem, ha csak látlak is benneteket. Csak ébren legyetek s jól vigyázzatok, míg én a híd alatt járok! Most a legnagyobb veszedelem jön ránk. De ne féljetek!