Hogyan áldozta fel magát egy betyár a bujdosó honvédekért?
A régiek így mondják legalábbis.
Nem is egy ilyen szigetről meséltek a vízi emberek, akik a nádasok jó ismerői voltak. Komádi határában is volt egy ilyen, s tán ott is húzódtak meg bujdosó magyarok.
Ez a mi két vitézünk is régen lakta már azt a másik szigetet. A tél fagya ellen úgy védekeztek, hogy nádtövet, kákatövet, tehénganét tüzeltek, a vízi emberek meg értették a módját, hogyan kell a nádkunyhót sárral kívül-belül jól betapasztani, hogy a szél kívül maradjon, és csak a füst találjon nyílást magának, ha tüzelnek odabenn. Márpedig tüzelni kellett, mert a tél nem kímélte az embert.
Volt egy öreg pákász, bizonyos Józsi bácsi nevezetű, aki bundát is szerzett nekik valahogy, igaz, jó ember volt, hányszor vitt a környék népétől nagy titokban, dugva küldött szalonnát, kenyeret, zsírt! Mert az emberek, a szegényebbje is, jó szívvel voltak a bujdosók iránt, volt, hogy télen el sem fért a kunyhóban már a sok kóstoló.