Hej csicsija, hej babája
– Hol vagy, anyjok? – harsog hangja és anyóka száját tátja, hallván ura érces hangját, látván legény ábrázatját.
Észbekapott Nagahide, visszaeszmél patak csodás cseppjeire, vére lángol, szíve dobban, szól a szava csengőn, vígan:
– Vadon erdő rejtekében, cseresznyefák sűrűjében csörgedez egy apró patak, langyos szellő lágyan ringat kékes tavat. Siess, anyjok, hűs patakhoz, tükröződő hegyi tóhoz, kis kortyonként ezüst vizét, szürcsölgessed csoda nedvét. Fakó hajad megfeketül, alvadt szemed kifényesül, selymest simul arcod ránca, visszaszáll rád derekadnak ingó-bingó karcsúsága.
Les a szóra, hívságosra, néz urára, szép szálasra, abbahagyja minden dolgát, apró-cseprő bajlódását. Csuprot ragad két kezébe, kibotorkál zöld mezőre, mély erdőben tócsa mellé s odaér egy csörgedező patak elé.