Gyakorlat teszi mesterré az embert
Nem messze, ugyancsak a király birtokán lévő hegyek közt egy sziklaodúban kovártélyt[5] is ütött a tehénnel. A tehén meg hasas volt, és amikor megellett, a királyné minden reggel a nyakába vette a kisborjút, felvitte a hegy tetejére, meg visszahozta a sziklaodúhoz. És mindennap bírta a borjút, még egyéves korában is.
Majd mikor a másik évben a király vadászatot rendezett a birtokán – sok veszedelmes vad is volt ott -, látnak valamit a vadászok a hegyoldalban. Mintha borjú volna, de két lábon megy! Nem tudták kinézni, mi az, nem sejtették, hogy az asszony cipeli a borjút.
– Nahát, miféle szörnyeteg! Menjünk már arra!