A tudományos kocsis
Olvasási idő: 3 Perc
Az egyszeri gróf négyes fogattal hajtatott Egerbe. A káli templomot meg akkor tetejezte két ács, és az ácsok a templom tetejéről messzire ellátnak. Azt mondja az egyik ács a másiknak:
– Nézd, milyen négyes fogat száguld amott!
Mire a másik ács:
– Majd én megállítom! Nem megy el innen a templomajtótól, ha én nem akarom!
– Vigyázz, te, mert tudományos kocsisok vannak, akik többet tudnak nálad, még ráfizetsz!
Erre megint a tudományos ács, hogy:
– Ugyan mit tudna egy hajtó kocsis?
Aztán mikor a négyes fogat odaért, megállt, sehova nem ment a templomajtón túl a négy ló.
– Mi van, János, mért nem mennek a lovak? – kérdi a gróf a kocsisától.
– Mennek ezek, méltóságos úr, mindjárt.
Leszáll a kocsis a hintóról, odamegy a hintó hátuljához, előkotor valahonnan egy patkószeget, az ostorra, a suhogó elejibe köti, visszaül a hintóra. Suhint az ostorral egy irgalmatlan nagyot, elragadja a négy ló a hintót!
– Mi volt ez, János?
– Semmi, méltóságos úr. Csak az az ács, aki a templomot tetőzi, tudományos. Én meg többet tudok nála.
– Hogyhogy?
– Hát csak úgy, hogy a hintó hátuljában van az orvosság, méltóságos úr.
– János, csak nem valami robbanószer vagy mi?!
– Dehogyis, méltóságos úr! Egy ócska patkószeg. A suhogó elejibe kötöttem, s a templom tetején kivágta az ács egyik szemét.
Erre a gróf már parancsot adott, hogy menjenek vissza a templom elé, látni akarja, igazat beszél-e.
Épp akkor vezette le a barátja a tudományos embert.
– Ugye megmondtam, hogy az a kocsis többet tud, mint te!
– Na – mondja a gróf -, forduljunk meg, János, mehetünk Egerbe.
Mikor meg onnan jöttek visszafelé, hallja a gróf, hogy a hintó alját nagyon súrolja valami.
– Te János, hol megyünk?
– Szárazbőnél – azt mondja -, a nyárfák tetején, azok súrolják a hintó alját. Erre a gróf már úgy megijedt, ki akart ugrani, de a kocsis megfogta, hogy nagyon magasan vannak. Ráadásul, hogy a kastély elé értek, az egyik ló felbukott. Nézi a gróf, odaszól a kocsisnak:
– János, ez a ló megdöglött!
– Tudom – feleli János. – Már Egerben megdöglött, csak nem akartam szólni.
– Micsoda?! – Beszalad a gróf a kastélyba, meséli, hogy járt a János kocsissal, többet sehová nem megy vele.
Másnap Szolnokra indult volna a gróf gyűlésbe a többi gróffal, és a másik kocsissal fogatott be. A négy ló meg csak kerüli, kerüli a kastélyt, sehogy nem akar előtte megállni, addig kerülgette, felakadtak a csikóaklon.
– Eredj, János, akaszd ki őket – adta meg magát a gróf -, mert úgy látom, csak veled kell Szolnokra mennem!
De útközben mégsem bírta megállni, hogy meg ne kérdezze:
– Nem lesz baj, János?
– Már hogy lenne, méltóságos úr, eddig sem volt soha semmi baj.
És ahogy a Tiszát elérték, Jánosnak már nem kellett komp se. Úgy hajtott át a víz tetején, mintha országúton menne, hajtott Szolnokra, a városháza elé. A többi gróf már tartotta a gyűlést, s hogy vége lett, átmentek a vendéglőbe. Mind a kocsisával hencegett, a János grófja meg csak hallgatott, s mikor látta, hogy mindenki elmondta, amit a kocsisáról tud, rákezdte ő is: