A tudományos kocsis

Olvasási idő: 3 Perc Az egyszeri gróf négyes fogattal hajtatott Egerbe. A káli templomot meg akkor tetejezte két ács, és az ácsok a templom tetejéről messzire ellátnak. Azt mondja az egyik ács a másiknak:

– Nézd, milyen négyes fogat száguld amott!

Mire a másik ács:

– Majd én megállítom! Nem megy el innen a templomajtótól, ha én nem akarom!

– Vigyázz, te, mert tudományos kocsisok vannak, akik többet tudnak nálad, még ráfizetsz!

Erre megint a tudományos ács, hogy:

– Ugyan mit tudna egy hajtó kocsis?

Aztán mikor a négyes fogat odaért, megállt, sehova nem ment a templomajtón túl a négy ló.

– Mi van, János, mért nem mennek a lovak? – kérdi a gróf a kocsisától.

– Mennek ezek, méltóságos úr, mindjárt.

Leszáll a kocsis a hintóról, odamegy a hintó hátuljához, előkotor valahonnan egy patkószeget, az ostorra, a suhogó elejibe köti, visszaül a hintóra. Suhint az ostorral egy irgalmatlan nagyot, elragadja a négy ló a hintót!

– Mi volt ez, János?

– Semmi, méltóságos úr. Csak az az ács, aki a templomot tetőzi, tudományos. Én meg többet tudok nála.

– Hogyhogy?

– Hát csak úgy, hogy a hintó hátuljában van az orvosság, méltóságos úr.

– János, csak nem valami robbanószer vagy mi?!

– Dehogyis, méltóságos úr! Egy ócska patkószeg. A suhogó elejibe kötöttem, s a templom tetején kivágta az ács egyik szemét.

Erre a gróf már parancsot adott, hogy menjenek vissza a templom elé, látni akarja, igazat beszél-e.

Épp akkor vezette le a barátja a tudományos embert.

– Ugye megmondtam, hogy az a kocsis többet tud, mint te!

– Na – mondja a gróf -, forduljunk meg, János, mehetünk Egerbe.

Mikor meg onnan jöttek visszafelé, hallja a gróf, hogy a hintó alját nagyon súrolja valami.

– Te János, hol megyünk?

– Szárazbőnél – azt mondja -, a nyárfák tetején, azok súrolják a hintó alját. Erre a gróf már úgy megijedt, ki akart ugrani, de a kocsis megfogta, hogy nagyon magasan vannak. Ráadásul, hogy a kastély elé értek, az egyik ló felbukott. Nézi a gróf, odaszól a kocsisnak:

– János, ez a ló megdöglött!

– Tudom – feleli János. – Már Egerben megdöglött, csak nem akartam szólni.

– Micsoda?! – Beszalad a gróf a kastélyba, meséli, hogy járt a János kocsissal, többet sehová nem megy vele.

Másnap Szolnokra indult volna a gróf gyűlésbe a többi gróffal, és a másik kocsissal fogatott be. A négy ló meg csak kerüli, kerüli a kastélyt, sehogy nem akar előtte megállni, addig kerülgette, felakadtak a csikóaklon.

– Eredj, János, akaszd ki őket – adta meg magát a gróf -, mert úgy látom, csak veled kell Szolnokra mennem!

De útközben mégsem bírta megállni, hogy meg ne kérdezze:

– Nem lesz baj, János?

– Már hogy lenne, méltóságos úr, eddig sem volt soha semmi baj.

És ahogy a Tiszát elérték, Jánosnak már nem kellett komp se. Úgy hajtott át a víz tetején, mintha országúton menne, hajtott Szolnokra, a városháza elé. A többi gróf már tartotta a gyűlést, s hogy vége lett, átmentek a vendéglőbe. Mind a kocsisával hencegett, a János grófja meg csak hallgatott, s mikor látta, hogy mindenki elmondta, amit a kocsisáról tud, rákezdte ő is: