Fehérlófia
Avval megdöglött. A fiu elindult világra, a mint ment-mendegélt, elő talált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más a kendert.
– Jó napot adjon Isten! mondja Fehérlófia.
– Jó napot te kutya! hallottam hirét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkozni.
– Gyere no, én vagyok!
Megbirkoztak, de alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyüvőn, mindjárt földhöz vágta.
– Már látom hogy erősebb vagy, mint én, – mondja Fanyüvő – hanem tegyük össze a kenyerünket, végy be szolgálatodba. Fehérlófia befogadta; már itt ketten voltak.