Fatálacskás Hacsibime
Évek telnek, évek múlnak s megint jön egy bánatos nap; szegény anyó nagybeteg lett, teste-lelke ággyá esett.
– Mi lesz árva leánykámmal, egyetlenke magzatkámmal? Lesz-é, aki oltalmazza, ügyét-baját szeretettel megvigyázza?
Kéri búsan kis leányát, teste-lelke virágszálát, odakintről, ládájából, hozzon be egy féltve őrzött fatálacskát. Nagysietve el-behozza, előveszi, haló anyja vánkosára szép lassacskán odateszi; odatérdel ágya mellé, édes anyja szálló lelke színe elé.
Fogja anyó a fatálat, szilvafából faragottat, két kezével ráilleszti lánykájára, lánya fürtös hajzatára. Tálka széle eltakarja Hacsibime szemét, száját, piros arca napsugaras pirulását.