Türelem-kő, türelem-kés
Amint elér a hajó a fele útra, egyszerre csak megáll és se előre, se hátra. Megijed a kapitány és mondja az utasoknak, hogy szó nem tartó van a hajón, amiatt nem mehetnek tovább. Előáll erre a bej és mondja, hogy ő az, a ki a szavát meg nem tartotta. Kiteszik a bejt a partra, hogy elébb váltsa be az igéretét és úgy térjen vissza a hajóra. Megy a bej a tengerparton, tengerpartról nagy völgyekbe, addig járkál, addig bolyong, mig megáll egy nagy forrásnál. Alighogy rátámaszkodik a kövére, egyszerre csak előtte a nagyajku arab és kérdezi a kivánságát.
«Türelem-kő sárga szinű, türelem-kés barna nyelű, ezt a kettőt hoznád nekem,» mondja az arabnak a bej. A másik pillanatban már ott a kezében a kő meg a kés, odamegy a hajóhoz, rászáll és hazaér az ünnepekre. Átadja a ruhát a feleségének, a követ meg a kést leviszi a konyhába. De feltünt a bejnek, hogy mit csinál majd vele a lány; fogja, este felé belopózkodik a konyhába és vigyázza a dolgot.