A kigyó-peri és a varázs-tükör.

Olvasási idő: 7 Perc

Volt egyszer egy szegény favágó meg egy legény fia. Megbetegedik egy nap a szegény ember és így szól a fiához: «Ha meg találok halni, folytasd a mesterségem és menj ki mindennap az erdőre. Vághatod a melyik fát akarod, csak egy cziprusfa van az erdő szélén, azt az egyet kiméld meg.» Egy pár nap mulva meghal, eltemetik.

Megy a fiu mindennap az erdőre, vágja a fákat, eladja, csak az egy cziprusfát kimélte meg. Közelébe jut egy nap ennek a fának és gondolkozik, hogy mi lehet ezzel a fával, hogy nem szabad hozzá nyulnia. Addig nézi, addig vizsgálja, mig veszi a fejszéjét és neki vele a fának. De mintha csak lába kelne a cziprusnak, távolodik a fiu elől. Felül a favágó a szamarára, utána a fának, de nem tudja utólérni, pedig az idő is ráesteledett e közben. Fogja, oda köti a szamarát egy fához, ő meg felmászik, és ott várja be a reggelt.

Másnap amint felvirrad a fán, leszáll, hát csak a csontja maradt meg a szamarának. «Nem bánom, ha gyalog is,» mondja a favágó és azzal megint utána a cziprusnak; a fa előre, ő meg utána. Egész nap üzi, de nem birja utólérni. Harmadnap is veszi a fejszéjét, és amint megy a fa után, előtte egy kígyó meg egy elefánt, úgy viaskodnak egymással. Igazat hogy szóljak nektek, úgy se igaz, igy se való, elefántot nyeli kígyó. Lenyelte az igaz, de ott rekedt a nagy foga a kígyó torkán és amint meglátja a két állat a fiut, kérik, hogy segítsen rajtuk.

Mi mindent nem igér neki az elefánt, ha a kigyót megöli. «Csak a fogát törd le, – mondja a kigyó – a munka is könnyebb, a jutalom is nagyobb.» Rááll a fiu erre a beszédre és lecsapja fejszéjével az elefánt fogát. Hálálkodik neki a kigyó és mondja, hogy tartson vele, hadd adja meg az igért jutalmat.

Útközben megáll a kigyó egy forrásnál és azt mondja a fiunak: «Várj meg, mig egyet fürdök a vizben, és akármi történik is, meg ne ijedj.» Erre, alighogy becsuszszan a kígyó a vizbe, olyan rémítő fergeteg, olyan orkán, olyan zivatar támad, hogy villám a villámra, mennykő a mennykőre, akár az utolsó itélet. Ismét elcsendesedik minden, és ime ember támad a kígyóból, úgy indulnak ismét utra.

Keveset meg sokat járnak, kávéznak meg csibukoznak, vetnek földbe violákat és amint közel érnek a házukhoz, azt mondja a kígyó-peri a fiunak: «Nemsokára haza érünk az anyám házába. Ha majd kinyilik a kapu, testvérnek szólítalak és behivlak a házba. Kávét adnak, ne fogadd el, ételt adnak, ne fogadd el, egy kis tükördarab van a kapu zugában, azt kérd el anyámtól.»

Ezzel elérnek a házhoz és amint zörgeti a peri az ajtót, jön az anyja és az nyitja ki. «Gyere testvér», szólítja maga után a fiut. «Ki a te testvéred?» kérdi tőle az anyja. «Az, a ki az életem megmentette,» mondja a fiu és azzal beszéli az anyjának a dolgot. Bemennek a házba, hoz az asszony a fiunak kávét meg csibukot, de nem akarja elfogadni. «Sietős az utam – mondja a fiu – nem maradhatok sokáig.»