Bulka és a vadkan
Nemsokára megláttam a kant. A kutyák hátulról fogták s hol erre, hol arra fordult. Mikor a kan észrevett, nekem ugrott. Másodszor lőttem rá, közvetlen közelről, úgyhogy a sertéje megperzselődött a lövés helyén, a kan hörögni kezdett, megtántorodott, s hatalmas teste teljes súllyal ledobbant a földre.
Mikor odamentem hozzá, a vadkanban már alig volt élet; csak itt-ott vonaglott és rángatózott a teste. De a kutyák felborzolt szőrrel nekiestek, egyik a hasát, másik a lábát rángatta, a többiek a vért nyalogatták a sebéből.
Akkor eszembe jutott Bulka, s elindultam, hogy megkeressem. Csúszva, nyöszörögve közeledett felém. Odamentem hozzá, leguggoltam melléje s megvizsgáltam a sebét. Fel volt tépve a hasa, egy csomó bél vonszolódott utána a száraz leveleken. Mikor vadásztársaim elértek, visszarendezgettük a Bulka beleit s bevarrtuk a hasát. Amíg varrtuk s a bőrét szurkáltuk, állandóan a kezemet nyalogatta.