Milton és bulka

Olvasási idő: < 1 Perc

Szereztem magamnak egy vizslát, fácánvadászatra. Ezt a kutyát Miltonnak hívták; magas volt és sovány, foltos szürke; hosszú alsó ajka s füle lelógott, nagyon erős és értelmes állat volt.

Bulkával nem marakodtak. Soha semmiféle kutya nem marakodott Bulkával. Csak annyi kellett, hogy megmutassa a fogát, s a kutyák behúzták farkukat s eloldalogtak mellőle.

Egy alkalommal elmentem Miltonnal fácánt lőni. Egyszer csak Bulka szalad utánam az erdőben. Vissza akartam kergetni, de sehogy sem sikerült. Hazamenni vele, hogy eltereljem a figyelmét, nagy út lett volna. Gondoltam, talán nem zavar majd és tovább haladtam. De mihelyt Milton megszimatolta s keresni kezdte a fűben a fácánt, Bulka előre száguldott s minden irányban szaglászni kezdett. Arra törekedett, hogy Miltont megelőzve felhajtsa a fácánt. Mihelyt megneszelt valamit a fűben, ugrálni és forgolódni kezdett; de hát a szimata rossz volt, s nem tudta egyedül megtalálni a nyomot, csak nézett Miltonra s odaszaladt, amerre Milton fordult. Mihelyt Milton nyomra bukkant, Bulka előreszaladt. Visszahívtam, megvertem, de semmire sem mentem vele.

Már elhatároztam, hogy hazamegyek, mert azt gondoltam, hogy az egész vadászatom elromlott Bulka miatt, de Milton nálamnál ügyesebben kieszelte, hogyan szedje rá Bulkát. Ezt csinálta: mihelyt Bulka előrefutott, elhagyta a nyomot, más irányba fordult s színlelte, hogy keres. Bulka arra loholt, amerre a Milton keresése mutatott, Milton pedig visszanézett reám, csóválgatta farkát s visszaváltott az igazi nyomra. Bulka megint Miltonhoz futott, majd előreszaladt s Milton megint tett tíz kitérő lépést, kijátszotta Bulkát s megint egyenesen a nyomon vezetett, így aztán az egész vadászat folyamán rászedte a társát s nem engedte, hogy elrontsa a vadászmulatságot.