Az égig érő fa
Haj, a cigány elbúsulja magát, kimegy az udvarra, felnéz az égre.
– Az ördög vinne el, amiért ilyet kívántam!
Abban a pillanatban meg is markolta egy füstös ördög, s már vitte is, úgy elvitte, mint a forgószél.
Ott maradt az asszony a sok gyerekkel, azt sem tudták, az apjuk hol lehet.
Nőttek, növekedtek a gyerekek, azt kérdi egyszer a legkisebb:
– Anyám, te! Volt nekünk apánk valamikor?
– Volt hát, de eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
– Anyánk – azt mondja a gyerek -, én megkeresem az apánkat, ha a világ végén lelném is, még az égbe is felmegyek utána!
Feltarisznyázott, ment, mendegélt, hetedhét országot, az egész világot bejárta, sehol sem találta az apját. Ahogy éppen egy erdőben szédeleg, lát egy borzasztó nagy fát. A töve leért a pokolba, a hegye fel az égbe. A cigánygyerek csináltatott magának egy fejszét, belevágott a fába, mászott felfelé.