Az átváltozás

Olvasási idő: 5 Perc

Na, elment az ember Mekkába, a két korsó meg ott maradt a zsidónál. Egyszer a zsidó felesége, amint a szobában takarított, hozzáütött véletlenül az egyik korsóhoz és eltörte. Hát Istenem, mi történt! Az a sok arany, ami a korsóban volt, szerteszét gurult a szobában.

– Jer, jer, – kiabált az asszony az urának. – Nézz ide, mennyi arany!

– Az ám, ez arany, – mondotta a zsidó.

Mindjárt elővették a másik korsót is, azt is eltörték. Bezzeg, hogy az is tele volt arannyal. Gondolták magukban: Hiszen az igazhívő két korsó zsírt hagyott náluk, az aranyat szépen megtarthatják maguknak. Majd vesznek más korsót, épen olyat, amilyen ez volt, azután megtöltik zsírral, s mikor az igazhívő hazajön, szépen átadják neki.