A varázsturbán, a korbács meg a szőnyeg
Egyszerre csak elkezdenek zúgni, suttogni a fák:
– Ember jár itt, ember!
Megijedt az arab, de még a szultánkisasszony is, néztek ide, néztek oda, de bizony élő lelket sehol se láttak, akármerre néztek.
Ismét folytatták az utat tovább, amíg egy olyan kertbe nem értek, ahol minden arany volt meg drágakő. Itt sem állotta meg a legény, hogy le ne szakasszon egy ágat, s hát úgy elkezdtek zúgni-búgni a fák, hogy az ég is megreszketett belé:
– Ember jár itt, ember!
Az arab úgy megijedt a nagy zúgástól, hogy még egyszer olyan gyorsan szedte a lábát, mint azelőtt, pedig majd megszakadt, olyan nehéz volt a tál.