A varázsturbán, a korbács meg a szőnyeg
– Adj, Isten, édes bátyám!
Mikor sok vándorlás után Egyiptomba értek, azt mondotta az idősebbik az öccsének:
– Te csak ülj le ide a tenger partjára, én bemegyek a városba, hogy öszvéreket keressek, amin tovább utazhassunk.
Jól van, leül a fiú a tenger partjára, s várja, várja sokáig a bátyját, de bizony ez csak nem jött. Gondolja magában, ő bizony nem vár itt tovább, hanem megy és megkeresi a testvérét.
Ment, mendegélt hónapokon által, sok-sok pusztán keresztül, anélkül, hogy emberi lélekkel is találkozott volna. Mikor már vagy fél esztendeje koptatta a lábát, egy magas hegynek az aljába ért s hát ott talál három legénykét, akik egymást verik, szidják, ahogy tudják.