A varázsturbán, a korbács meg a szőnyeg

Olvasási idő: 6 Perc

– Ember jár itt, ember!

Az arab úgy megijedt a nagy zúgástól, hogy még egyszer olyan gyorsan szedte a lábát, mint azelőtt, pedig majd megszakadt, olyan nehéz volt a tál.

Végre egy hidon szaladtak át, s annak a végén állott egy gyönyörű palota, annak a kapuján bementek.

Hát ott várt a szultánkisasszonyra huszonnégy rabszolga leány, azok földig hajoltak előtte, s kettő rögtön szaladt egy aranyos, drágaköves papucsért, hogy abban lépjen be a szultánkisasszony a palotába. Ezalatt le is szállott a tálból a leány, de bizony a legény se maradt tovább benne, ugrott ő is utána. Mikor a papucsot elhozta a két leány, a szultánkisasszony bele is bújt hirtelen az egyikbe, aztán fordul a másik után, de bizony azt azalatt a legény eldugta a köpenyege alá. Hamar szaladnak egy másik pár papucsért, de hiába, annak is csak az egyik felét húzhatta fel a szép szultánkisasszony, a másikat nagy hirtelen megint eldugta a legény.

Dúlt, fúlt a szultánkisasszony, de mégis csak bement a palotába. Ott már várta egy szörnyüséges éktelen csúf péri, akinek a felső ajaka az égig ért, az alsó meg a földön vonszolódott utána.

– Hát te ma miért jöttél ilyen későn? – kérdezte.

A szultánkisasszony elmondta, hogy mennyi baja volt az úton valami gonosz szellemmel, de a péri vigasztalta, hogy bizonyosan képzelődik, s hogy megnyugtassa, rögtön üdítő italokat hozatott neki.

Alig hogy megérkezett a szolga egy pohár serbettel, s tartotta nagy alázattal a szultánkisasszony elé, hogy igyék belőle, a legény úgy rácsapott a szolga kezére, hogy rögtön kiesett belőle a pohár, s ezer darabra tört. Egy szilánkot felvett a földről, s beletette azt is a zsebébe.

– Hát nem megmondtam, hogy ma semmi se történik úgy, ahogy kellene! Nem kell nekem se serbet, se más, megyek haza! – mondotta a szultánkisasszony.

De a csúf péri megvigasztalta a leányt, egy másik szolgával ételeket hozatott, s hamarosan nekiláttak az evésnek. A legény is éhes volt már a sok utazástól, s derekasan nekilátott az evésnek, úgy, hogy a szultánkisasszonyt meg a périt a hideg rázta, mikor látták, hogy egymásután hogy tünnek el a legjobb falatok a tálból.

Most már maga a péri mondotta a szultánkisasszonynak, hogy menjen haza. Fel is állott, hogy elbúcsúzzék, de mikor a péri meg akarta csókolni, odaugrott a legény, s úgy eltaszította onnan, hogy majd hanyattvágódott.

Még csak most volt igazi rémüldözés! Bekiabálták az arabot, a szultánkisasszony beléugrott nagy hirtelen a tálba, s eszük nélkül szaladtak ki a palotából. A legény azonban lekapott egy szablyát a falról, megsuhintotta, s egy csapással lekerekítette a péri fejét. Alig hullott le nagy döndüléssel a feje, nagy dörgés, kiabálás hallatszott, hogy a legény is ugyancsak megijedt, s száz meg száz hang sikoltotta, kiabálta:

– Végünk van! Ember járt itt, ember! Megölte a királyunkat!

A legény se várt tovább, hanem rákuporodott a szőnyegére, nagyot csattintott az ostorával, s mire a szultánkisasszony hazaérkezett, már jóízüen hortyogott a szobájában.

Másnap reggel felköltötték jó korán, ment egyenesen a szultán elé, de a legény azt mondta, hogy addig egy szó nem sok, annyit se mond, míg az egész város apraját-nagyját össze nem hívják, – mert gondolta magában, azok között majd ráakad a bátyjára is.