A tyúktojásnyi rozsszem

Olvasási idő: 3 Perc

– Rég nem láttam már ilyent – azt mondja.

Leharapott belőle egy morzsányit, megrágta.

– Igen, ez az – mondotta.

– Mondd meg nekem, nagyapó, hol és mikor termett ilyen gabona? Nem vetettél-e valaha a magad idejében, vagy nem vásároltál-e valahol ilyen gabonát?

Azt mondja erre az öreg:

– Az én időmben mindenütt ilyen gabona termett. Ilyennel táplálkoztam világéletemben, s a házam népét is ilyennel etettem. Világéletemben ilyet vetettem, ilyet arattam, ilyet csépeltem.

Megkérdi a cár:

– Mondd meg nekem, nagyapó, vásároltál-e ilyen gabonát, vagy a magad földjén termelted?

Elmosolyodik az öreg a kérdésre:

– Az én időmben – azt mondja – senki sem vetemedett akkora bűnre, hogy gabonát adjon, vegyen, a pénzt sem ismerték; gabonája meg mindenkinek termett, amennyi kellett.

Megkérdi tőle a cár:

– Akkor hát mondd meg nekem, nagyapó, hol vetettél ilyen gabonát, hol volt a te földed?

Az öreg így felelt rá:

– Az én földem Isten földje volt; ahol szántottam, ott volt a földem. Az én időmben szabad volt a föld. Senki sem mondta a magáénak, magáénak csak a munkáját mondta mindenki.

– Most még kettőre felelj nekem – mondta a cár. – Az egyik kérdésem: miért termett régen ilyen gabona, s mért nem terem ma? A másik pedig: mért jár az unokád két mankón, a fiad egy mankón, te meg mankó nélkül, fürgén jöttél elibém; a szemed tiszta, a fogad hibátlan, a beszéded világos, érthető? Felelj meg nekem, nagyapó, mind a két kérdésemre!

Azt felelte rá az öreg:

– Megfelelek mind a két kérdésedre. Azért van ez így, mert az emberek ma nem a saját munkájukból élnek, hanem másokra támaszkodnak. Régen nem így éltünk, hanem Isten rendelése szerint: a magunkéval gazdálkodtunk, a másét nem kívántuk.