A róka rábeszéli a farkast, hogy menjen el az elhagyott rablótanyára
– Te gyáva féreg! – kiáltotta dacosan a farkas. – Csak nem képzeled, hogy én is olyan vagyok, mint te?! Nem ismerem én a félelmet. Már az apám, a nagyapám és az ükapám sem ismerte. Mutasd csak meg nekem az utat oda!
Éppen esteledett már, és minden félhomályba borult. A róka egy darabig vezette a farkast, aztán távolról megmutatta neki a kunyhót. Ott azonban azok a bizonyos vándorok ütöttek tanyát: a macska dorombolva a tűzhelyre telepedett, a szamár a ház ajtaja előtt állt, az ökör az utcaajtó előtt, a kakas pedig felrepült a kapu tetejére.
A farkas nesztelenül jött, de rossz előérzetek kerülgették. Minél jobban közeledett a házhoz, annál inkább nőtt a félelme, vissza azonban már nem fordulhatott, mert félt a távolban leskelődő róka gúnyolódásától. Ajtó, kapu nyitva volt, az ökör, a szamár és a kakas pedig aludtak. A farkas szemében borzalmas szörnyetegnek tűntek.