A róka a juhos majorba vezeti a farkast

Olvasási idő: 3 Perc

A róka éppen a kotorékja előtt hevert, és a bajszát nyalogatta, mikor arra jött a verés véres nyomait viselő farkas.

– Ejnye, komám, de megviseltnek látszol! Megártott talán az ivás? Pedig röviddel ezelőtt még milyen jó színben voltál! És hol szerezted ezeket a vörös foltokat?

– Ennek a te hűtlenséged és álnokságod az oka, komám. De várj csak! Megfizetsz te még nekem ezért!

– Igazságtalanok a szemrehányásaid. Hát tehetek én arról, hogy bölcsesség helyett bolondságot űzöl? Különben is kérlek, hogy ne rontsd el a pompás reggelim utóízét!

– Miért, mit ettél reggelire? – érdeklődött mohón a farkas.

A róka így válaszolt:

– Mostanában minden reggel elfogyasztok a feleségemmel és a fiaimmal egy juhot, ameddig a készlet tart. De hát nem kell aggódni, hogy egyhamar kifogy, mert még körülbelül száz darab van abban a majorban, ahova jól ismerem a járást.

– Komám, jól tudod, mennyire szeretem a birkahúst. Nem vezetnél el oda engem is, hogy legalább egyet vihessek magamnak? Ha ezt megteszed, elfelejtek minden rosszat, amit eddig tettél velem!

– Na, hát akkor gyere, lásd, hogyan fizetek hűséges barátsággal rút hálátlanságodért!

Abban a percben nem akadt az erdőben boldogabb állat a farkasnál. A major körül azonban magas, erős kerítés húzódott, és csupán a lefolyónál találtak egyetlen szűk rést. A róka ide vezette komáját, és a farkas nagy keservesen átszoronkodott a lyukon.

– Hanem most azután megtartsd ám az ígéretedet – szólt utána a róka -, és eszedbe ne jusson egy juhnál többet megenni. Közben pedig el ne feledkezzél rólam és a családomról, meg arról, hogy ezek a juhok tulajdonképpen az enyéim.

– Ne aggódjál, komám, jól tudom én, mivel tartozom a becsületemnek!

Azzal a farkas odalopakodott a juhokhoz. A legszélsőt, amelyik a legközelebb esett hozzá, megfogta, megfojtotta, aztán félrehúzta, és a helyszínen felfalta.

– Ez igazában csak egy kis bárány volt, tehát nem számít – mondta aztán magában. Azzal újra odament a nyájhoz, megfogott egy másik juhot, és azt is felfalta.

– Ez sem számít, mert ez sem volt nagyobb a másiknál – szólalt meg újra -, különben nem lennék még mindig olyan szörnyű éhes!

Azzal visszament, megfogta a harmadik birkát, és azt is megette.

– Nem tudom, nem álmodom-e csupán, hogy birkát eszem? A gyomromnak meg se kottyant, amit eddig lenyeltem!

Azzal ment, és megfojtotta a negyedik, ötödik, hatodik birkát, míg aztán végül már a tizediknél tartott.

– Na ez végre valóban birka volt – mondta aztán, mert most már annyira telezabálta magát, és úgy jóllakott, hogy egész a torkáig tele volt hússal.

Ezek után szeretett volna újra kimászni, de hát a sok falástól akkorára dagadt a kicsiny réshez képest, mintha egy hatalmas boroshordót akarnának kitolni egy szűk pinceablakon. Bedugta a fejét a lyukba, az beszorult, és most már se előre, se hátra nem tudott menni.

A róka közben egész idő alatt kint állt a nyílás előtt.

– Hej, komám – suttogta halkan a farkas -, mondd meg nekem, hogyan jutok én ki innen?