A róka rábeszéli a farkast, hogy menjen el az elhagyott rablótanyára

Olvasási idő: 3 Perc

Néhány nap alatt a farkas ismét meggyógyult, és csillapíthatatlan étvágya nyomban feltámadt. Mivel nem tudta, mitévő legyen, magába fojtotta a rókával szemben táplált bosszúvágyát, elment megint a róka kotorékja elé, és bekiabált:

– Nem tudsz valami harapnivalót, komám? Olyan ínséges időket élek, hogy már majdnem belepusztulok!

– Ejnye, hát persze, hogy tudom, hol lehetne elég ennivalót találni! De hogyan bízhatnék meg benned azok után, hogy az erdei vendéglősnél is, meg a juhos majorban is olyan szégyentelenül becsaptál?!

– Gondold csak meg, komám – mondta a farkas -, hogyan megbűnhődtem mind a kétszer, és ne hányd többet a szememre a múltat. Most igazán nagy hálára kötelezhetnél.

De a róka azt gondolta magában:

– Várj csak, te gazfickó! Majd adok én neked jó pecsenyét!

Napi kirándulásáról hazatérőben négy vándorlegénnyel beszélt épp az imént: az ökörrel, a szamárral, a macskával és a kakassal, akik Balázsfalvára tartottak, és a közbeeső éjszakát az elhagyott erdei rablótanyán akarták tölteni. Így szólt hát a farkashoz:

– Ide hallgass, komám! Van az erdőben egy kunyhó, ahol a rablók rengeteg húst és sok finom bort hordtak össze. Nemrégiben valamennyien odébbálltak, s még csak őrt sem állítottak maguk után, csupán a gonosz szellemeket idézték oda átkaikkal. Persze nem tudhatom, hogy te milyen bátor vagy? Félsz-e a szellemektől vagy sem? Én például nem mernék odamenni éjszaka!

– Te gyáva féreg! – kiáltotta dacosan a farkas. – Csak nem képzeled, hogy én is olyan vagyok, mint te?! Nem ismerem én a félelmet. Már az apám, a nagyapám és az ükapám sem ismerte. Mutasd csak meg nekem az utat oda!

Éppen esteledett már, és minden félhomályba borult. A róka egy darabig vezette a farkast, aztán távolról megmutatta neki a kunyhót. Ott azonban azok a bizonyos vándorok ütöttek tanyát: a macska dorombolva a tűzhelyre telepedett, a szamár a ház ajtaja előtt állt, az ökör az utcaajtó előtt, a kakas pedig felrepült a kapu tetejére.

A farkas nesztelenül jött, de rossz előérzetek kerülgették. Minél jobban közeledett a házhoz, annál inkább nőtt a félelme, vissza azonban már nem fordulhatott, mert félt a távolban leskelődő róka gúnyolódásától. Ajtó, kapu nyitva volt, az ökör, a szamár és a kakas pedig aludtak. A farkas szemében borzalmas szörnyetegnek tűntek.

Lassan belopakodott a szobába, itt azonban a macska még ébren volt, halkan dorombolt, és két szeme villogott a sötétben. A farkas szörnyen megrémült ettől a látványtól, a macska azonban, alighogy észrevette a hívatlan látogatót, egyetlen ugrással a farkas nyakán termett, és ki akarta kaparni a szemét. Mire a farkas iszonyú üvöltésben tört ki, és el akart menekülni, erre viszont a többiek is felébredtek: a szamár jó nagyot rúgott bele a két hátsó lábával, az ökör felkapta a szarvára, és felhajította a levegőbe, a kakas pedig elkezdett hangosan kiabálni:

– Kikeriku! Kikeriku!

Nem hiszem, hogy volt valaha farkas, amelyik olyan viharsebességgel iszkolt volna el valahonnan, mint a mi barátunk. Úgy elrohant a róka mellett, hogy észre sem vette.

– Mi történt veled, komám? Talán bizony tüzet raktak a farkad alá? – kiabált utána a róka.