A mészáros legény
Otthon a fiú elmondta mindenféle sorát, hogy van most már neki országa, királysága, feleségül király-lánya; ő bizony többet nem mészároskodik.
– Most is csak azért jöttem – így mondja tovább – hogy kegyelmeteket, édes szülém, elvigyem oda, ahol én lakom. Kegyelmed, édesanyám, akár egész nap is vagy ülhet a guzsaly mellett, vagy imádkozhatik. Kegyelmed pedig, édesapám uram, az apósommal majd csak elbeszélget, elpipázgat s úgy tölti az idejét.
Mikor az öregek felkészűltek, előáll a kis rongyos ember s ezt mondja:
– Hallod-e te, édes gazdám, kitelt az én időm; eddig volt a szegődésem. Most hát elmegyek. De mielőtt elhagylak, egyet mondok. Eredj te oda, abba az erdőbe, ahol rád ért az alvás s a fejednél az a nagy száraz topolyafa kinőtt. Találsz te ott egy nagy kősziklát, azalatt egy nagy barlangot, abban meg annyi ezüstöt, aranyat és drágakövet, hogy szóró lapáttal tíz ember se hányja ki egy nap alatt. Az mind a tied. – De tudod-e most már, ki vagyok én? Én vagyok az az ember, akit a kád alatt találtál, akit eltemettettél s akinek az adósságát is megfizetted. Ezért hát nekem az Isten megparancsolta, hogy a te jóságodat megjutalmazzam.