Az angyal-bárányok

Olvasási idő: 4 Perc Egyszer volt egy szegény özvegy asszony, annak volt három legény fia. De hogy szegények voltak, egynek mindig el kellett menni szolgálni. Legelőbb is elment a nagyobbik fiú, s amint megy, mendegél, előtalál egy öreg embert. Ez megszólítja:

– Mi járatban vagy, édes fiam?

Azt feleli a fiú:

– Én, édesapám, szolgálatot keresek.

– Én pedig éppen szolgát – mondja a jószívű öreg ember – csak maradj nálam! – Arra megfogadja a fiút a juhok mellé.

Reggel megindul a nyájjal a fiú. Meghagyta neki az öreg, hogy a báránykákat ne hajtsa, ne terelgesse, csak járjon mindenütt a nyomukban, mert azok magukra is szép csendesen ellegelésznek. Megindítja a fiú a báránykákat. Ment a nyáj magától is szépen a legelőre. Legelőbb is elérnek egy gyönyörűséges szép rétre. A fiú csak ment, mendegélt utánuk, amint meghagyta volt neki az öreg ember. Azután egy sebes folyóvízhez érkeznek, keresztülmennek rajta a báránykák. De a fiú nem mer belemenni a vízbe, hanem ott kerülte a vizet egész estig.

Estére a bárányok szép rendben maguktól visszajöttek által a vizen s hazafelé tartottak. A fiú is kapja magát, megindul a nyáj után.

Kérdezi otthon az öreg ember:

– No, édes fiam, beszéld el nekem, hol jártál a juhokkal?

– Én, édesapám, csak mentem, mendegéltem utánuk. Hát azok elsőben is egy nagy síkságra mentek. Onnét elérkeztek egy nagy sebes folyóvízhez, azon a nagy vízen keresztülmentek. De én innen maradtam, nem mertem belémenni a nagy vízbe.

Azt mondja neki az öreg:

– No, édes fiam, én téged eleresztlek. Látom, nem szolgálni való legény vagy. Arra fizetés nélkül eleresztette.

Elmegyen a legény nagy szomorúan haza. Azt kérdi tőle a másik két testvére:

– No, édes bátyánk, hát mit szolgált kend?

– Hm, mit szolgáltam? Menjetek el ti is, megtudjátok.

Arra elmegyen a közbenső is szolgálatot keresni. Éppen ahhoz a gazdához szegődik be, amelyikhez a nagyobbik. Ő is azon módon jár az öreg ember bárányaival. Ő is üres kézzel tért vissza anyja házába. Kérdi a kisebbik testvére:

– No hát, édes bátyám, kend mit szolgált?

– Hm, mit szolgáltam? Menj el te is, megtudod.

Jól van. Elmegyen biz ő is szerencsét próbálni. Ő is éppen avval az öreggel találkozik. Beszegődik hozzá esztendőre a juhok mellé s az öreg megmondja neki is, hogy csak mindig utánuk menjen, sehol tőlük el ne maradjon.

Reggel feltarisznyál az öreg, kiereszti a pajtából a juhokat. Megindulnak, a fiú is mind nyomról nyomra megyen utánuk. Legelsőbb is elérnek a szép zöld síkra, keresztülmennek azon, szép lassan legelészve. Elérnek aztán a sebes folyóvízhez. Keresztülmennek azon is a bárányok; utánuk a legényke is belémegy. De mihelyt belép a vízbe, egyszerre az a sebes viz úgy lesorvasztja róla a gúnyát, húst, mindent, hogy mikor kiért a túlsó partra, csupán a csontja s a bőre volt meg. De arra a báránykák visszafordulnak, ráfúnak a fiúra, egyszeribe még külömb teste lesz, mint amilyen volt.

Megindulnak ismét elől a báránykák, elérnek egy nagy rétre. Azon a réten olyan nagy volt a fű, hogy kaszálni is lehetett volna. Mégis ott a marhák olyan soványak voltak, hogy a szél szinte elfútta őket. Onnan a juhok egy másik rétre mennek. Ott épp úgy nem volt ennivaló a marháknak, mint a kopasz földön, mégis kövérek voltak. Innen elérnek a báránykák egy kertbe. Ez a kert olyan csodaszép volt, hogy annál szebbet emberi szem még soha nem látott. Külömbnél külömb virágok nyíltak benne. De a báránykák egy virághoz sem nyúltak, csak ették a zöld füvet. A fiú is leült egy szép virágos fának az árnyékába, hogy falatozzék. Egyszer csak látja, hogy egy szép fehér galamb röpdös előtte. Ő bizony kapja magát, hozzá lő a galambhoz, egy tollát le is lövi. Avval elröpül a galamb, ő felveszi a tollat, beléteszi a zsebébe. Megindulnak azonban a báránykák hazafelé. Ő is utánuk ment, míg haza nem érkeztek.