A mészáros legény

Olvasási idő: 6 Perc Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt, túl a nagy üveghegyeken, a korpa kazalon innen, messze, messze, messzire, éppen mint a csűr ide, volt a világon egy nagyon gazdag mészáros s annak volt egy fia. Azt mondja egyszer az öreg mészáros a fiának:

– Édes fiam, én már kiöregedtem a mészárosságból. Nem arra való vagyok már én, hogy a gazdaságot folytassam. Átadom immár neked.

No jó, a fiú átvette a gazdaságot.

Nemsokára azután vásár volt a szomszéd városban. Fölnyergeli hát a fiú a lovát, pénzt tesz a zsebébe, hogy ő majd azon vágómarhát vesz. Avval útra kél. Megy, mendegél, egyszer egy faluba ér. Ott bemegy a kocsmába, hogy majd megebédel. De bizony a többi mulatók közt neki is kedve szottyant, ott maradt s csak úgy naplemente tájban ment megint tovább. Hanem egy kis erdőben úgy ráesteledett, hogy elvesztette az utat és sehogysem tudott ismét ráakadni.

Amint ott az erdőben bolyongott, talált egy kis házat, amelyben egy öreg asszony lakott és kívüle senki más. Bement a mészáros legény a kis házba és szállást kért éjtszakára, a lovának meg valami kis félszert, hogy a szabadban ne legyen.

– Jaj, édes fiam – így szólt az öreg asszony – neked még csak tudnék szállást adni, de félszer bizony itt nincs. Egy volna ugyan, de abban egy nagy kád áll.

A mészáros legény, amint ezt hallotta, kiment, hogy ő majd kihengeríti abból a félszerből a kádat s beköti oda a lovát. Hát, uramfia, amint kezdi gurogatni a kádat, majd hogy hanyatt nem vágta magát ijedtében, mert egy holt ember volt alatta. A mészáros legény egybe bemegy a házba, megkérdezi az öreg asszonytól, honnan került az a holt ember a félszerbe.

Az öreg asszony elkezd sírni-ríni s így szól:

– Mi tűrés-tagadás, édes fiam, az én uram az, nem más. Hét esztendeje már, hogy ott fekszik. Nem volt pénzem, hogy eltemettessem; a papnak, hogy már amúgy is sok párbérrel tartoztam neki, még csak szólni se mertem.

A mészáros legénynek megesett a szíve a szegény asszonyon. Bevárta a reggelt, akkor írt a papnak, hogy temesse el nagy pompával a szegény embert; megfizeti ő a temetési költséget, meg azt a párbért is, amivel a szegény asszony tartozik.

A pap azonnal csendíttetett a temetésre s nagy pompával eltemette a szegény embert.

Hanem a mészáros legényt most nagyon bántotta a gond, mert a pénzét mind odaadta a temetésre meg a szegény asszony adósságába. Mitévő legyen? Haza ment hát marha nélkül, otthon pedig elbeszélte az apjának, hogy s miként járt.

– Sohse búsulj azért, édes fiam – vigasztalta az apja – Istenért adtad, majd megfizet érte az Isten.

Jött az őszi vásár a szomszéd városban. Felnyergeli hát a legény megint a lovát, elmegy s a vásáron olyan szilaj marhákat vett, hogy mikor hajtani akarta kifelé a városból, az egyik egyfelé, a másik másfelé szaladt. Nagy üggyel-bajjal tudott csak a város végére is érni. Ahogy odajut, elébe kerül egy kis rongyos ember s azt mondja neki: