A kút ördöge
«Fogd meg a kötelet anyjok, hadd húzzalak fel vele.»
Veszi észre az ember, hogy ugyancsak nehezedik a kötél, összeszedi az erejét, csak húzza, csak húzza: hát teremtő Álláh, kit húzott ki a kútból? – Egy rút kisértetet. Aj megijedt a szegény favágó.
«Sose félj én tőlem, szegény ember, – szólal meg a kisértet – hogy a hatalmas Álláh áldjon meg a tettedért. Olyan nagy veszedelemből szabadítottál ki, hogy itélet napig se fogom elfelejteni.»
Néz a szegény ember, hogy mi lehetett az a nagy veszedelem.
«Hány esztendeje már, – kezdi a dolgot a kisértet – hogy ez avatag kútban békességesen el vagyok; nem is tudtam én a bajról mostanáig semmit. A tegnapi napon történt, honnan, honnan nem, elég az hozzá, egy öreg asszony hull a nyakam közé; beleragad a két fülembe, de úgy ám, hogy egy perczre se szabadulhattam tőle. Ezer szerencse, te találtál előkerülni, leeresztetted ezt a kötelet és lekiáltottad neki, hogy fogózkodjék belé. A helyett, hogy azt fogta volna meg, engem eresztett el, én meg kapom a kötelet és a jóságos Álláh áldassék érte, íme szárazra jutottam. Jó tettedért jót várj, ide figyelj, a mit most mondok.»