A kiskakas meg a királyné
Megsajnálta nagyon a királyné, kiengedte az útra kapirgálni.
A kiskakas örömében olyat kukorékolt, hogy a palota tulipánjai egyszerre kinyíltak, aztán uccu, vesd el magad, szaladt minél messzebb a palotától egy másik világvégi szemétdombig.
A királyné sírt-rítt, de hogy kirítta magát, elküldte a szolgálót, keresse meg, hová lett. Ment a szolgáló, rá is akadt a kiskakasra a szemétdombon, éppen nagyokat kukorékolt, örült, hogy lehet kapirgálni. Csakhogy a szolgáló addig csalogatta kukoricával, míg megfogta, s vitte vissza a palotába.
A királyné máris gyémántlajtorját csináltatott az ezüst helyébe, hogy még jobban kedvét keresse, de a kiskakas átrepült a kerítésen, szaladt újabb szemétdomb tetejére kapirgálni, kukorékolni.