A kis ködmön
– Ejnye szedte-vette teremtette, már bizonyosan a bort folyatták el, már csak megnézem, hova vesztek?
Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett, az ember sehogy se’ tudta elgondolni, hogy mi bajuk akadt?
– Hát ti ebadták, mit sirtok-ritok? mi bajotok esett ilyen hirtelen?!
– Jaj kedves apjukom, hogy ne sirnánk-rinánk – felelt rá az asszony – mikor milyen szomorú dolog jutott az eszünkbe!
Itt elbeszéltek neki mindent, s úgy annyira elkeseritették, hogy az is közibük ült, segitett nekik a sirásban.
A kérő se’ győzte őket tovább várni, kapta magát, lement utánok a pinczébe. Soh’se tudta mire vélni, mikor meglátta őket, hogy mit sirathatnak olyan keservesen. Kérdezi aztán tőlök, azok elbeszélték neki. A kérő csak kicsibe mult, hogy hanyatt nem vágta magát, olyan jó izűt nevetett.