A kereskedő és a gonosz szellem
– Hát ezt sem akarod megölni? – kiáltott fel a feleségem. – Valamennyi borjúnk között ez a legkövérebb. Mit akarsz egyebet?
– Mondhatsz akármit – szóltam az asszonynak – ezt a borjút meg nem ölöm. Nem látod, hogy nyalja, csókolja a kezemet? Nem látod, hogy hull a könny a szeméből?
Gyávának nevezett, kigúnyolt az asszony, de mondhatott bármit, a borjút visszavitettem a tanyára. Egy más borját hozattam, azt a Bajrám ünnepre le is ölettem.
A következő nap ismét bejött a bérlő, kiszólított a házból, és félrevont azzal, hogy valami különös dolgot akar közölni.
– Hadd hallom – szóltam neki.
– Valóban, különös dolgot akarok neked elmondani, uram. Tegnap, mihelyt visszavezettem a borját a tanyára, leányom, aki érti a bűbájosságot, amint megpillantotta a borját, nagy örömében nevetni kezdett, aztán egyszerre csak hangosan sírt, hullott a könnye, akár a záporeső. Megijedtem, nem értettem a dolgot. Megkérdeztem: »Mi történt veled, édes leányom? Mi az oka, hogy előbb kacagtál, most pedig hirtelen sírásra fordult a jókedved?«