A kereskedő és a gonosz szellem

Olvasási idő: 13 Perc Élt Kairó városában egy igen gazdag kereskedő. Maga sem tudta, mije van, oly rengeteg pénze, mindenféle portékája, háza, földje volt. Ez a kereskedő gyakran elutazott üzleti ügyben, ám egyszer igen-igen messzire kellett utaznia. Nagy nekikészülőd essél indult útnak, kétszersülttel, datolyával töltötte meg tarisznyáját, aztán igen-igen nehezen búcsúzott el feleségétől, gyermekeitől, mert tudta, vagy látják egymást, vagy sem. Lovára ült és nekivágott a rengeteg nagy pusztaságnak. A pusztaságon keresztül egyetlenegy élő lélekkel sem találkozott, és semmi baja sem történt. Amikor elvégezte dolgát abban a városban, ahova jó hat hétig utazott, visszafelé indult. A tizennegyedik napon olyan rettenetes hőség áradt rá, hogy nem volt ereje folytatni az útját. Lovát fához kötötte, ő maga letelepedett a fa alá, amelynek tövében forrás bugyogott, tarisznyájából előszedte a kétszersültet meg a datolyát, és evés közben jobbra, balra, mindenfelé szétdobálta a datolya héját. Evés után mohamedán szokás szerint kezét, arcát, lábát megmosta és imádkozott. De éppen csakhogy bevégezte az imádságát, hirtelen-váratlan előtte termett egy rettentő magas szörnyeteg, akinek kard volt a kezében és így mennydörgött a kereskedőre. – Állj fel te nyomorult, hadd öljelek meg, mert megölted a fiamat! – Ó, jaj nekem – rémüldözött a kereskedő – hogy öltem volna meg, hiszen nem is láttam a fiadat?! – Úgy, még tagadod?! – rivallt rá a szörnyeteg. – Nem te dobtad meg datolyával? Attól halt szörnyet a fiam! – Hát – mondotta a kereskedő – nem tagadom, hogy a datolya héját eldobtam, de biztosítalak, hogy a fiadat soha nem láttam. Ártatlan vagyok az ő halálában. – Hát, ha nem tagadod – mondotta a szörnyeteg – készülj a halálra. – Ó, jaj nekem, hát nincs benned irgalom s kegyelem? – Sem kegyelem, sem irgalom – mennydörgött a szörnyeteg. – Öltél, tehát megöllek. Ez az igazság. És hirtelen karon ragadta a kereskedőt, arccal földre nyomta és mindjárt fel is emelte kardját, hogy levágja a fejét. – Hát van lelked és istened – zokogott a kereskedő – hogy megölj engem? Hogy ne lássam soha többé feleségemet, gyermekeimet? Kegyelmezz, irgalmazz nekem! – Mondtam már, hogy sem kegyelem, sem irgalom. Szörnyű halálnak halálával kell meghalnod, mint ahogy meghalt az én fiam. A kereskedő, látván, hogy csakugyan meg kell halnia, csendesen, keseregve mondta e szavakat: – Az ember életének csupán két napja van; az egyik nap erős bizonyosság, a másik nagy bizonytalanság. Az egyik nap merő vidámság, mosoly, a másik nap: felhő és bánat. Látod-e, hallod-e a szelet, amint zúgatja viharszárnyait? Íme, a szél csak a legmagasabb fákba ütközik, őket rázza meg. Ó, hány szép és hány csúnya fa van a világon, de lám, az emberek csak azokra a fákra hajítanak követ, amelyiken gyümölcs mosolyog. Megszámlálhatatlan csillag ragyog az égen, de a csillagok között csak a két legnagyobbiknak, a Napnak és a Holdnak van fogyatkozása. A kereskedő, amint elsírta e szavakat, ismét könyörögve nézett fel a gonosz szellemre: – Ó, várj még egy pillanatig. Engedd meg, hogy hazamenjek feleségemhez, elkészítsem végrendeletemet, elbúcsúzzam tőle és gyermekeimtől. Ajándékozz meg egy esztendővel, hogy kereskedőtársaimmal minden dolgomat elrendezzem, jó barátaimtól is elbúcsúzzam, és esküszöm neked, hogy egy esztendő múlva pontosan visszajövök ide, e fa alá.