A kapzsiság büntetése

Olvasási idő: 2 Perc

Ibn el-Káribi így szólt magában: „Három ütés ezzel a bőrzacskóval nem nagy dolog, ha ostorcsapás se szokott fájni nekem.” Mert azt hitte, hogy a kis zsák üres.

Mesélt aztán olyan dolgokat, amelyek a feldühödtet is megnevettethették, mindenféle tréfát, mókát, de az igazhivők fejedelme nem nevetett, még csak el se mosolyodott.

Ibn el-Káribi igen elcsodálkozott rajta, zavarba jött, szurkolt, az igazhivők fejedelme pedig azt mondta neki: „Most megérdemled a verést.” Elő is vette a bőrzacskót, de négy darab kő volt benne, mindegyik két fontot is nyomott. Az ütés Ibn el-Káribi nyakát érte; elordította magát, de eszébe jutott a Maszrúrral kötött egyezség, és azt mondta: „Bocsánat, ó, hivők fejedelme, engedj két szót szólnom!” – „Mondd, mit akarsz” – szólt a kalifa. „Maszrúr egy feltételt kötött ki – mondta -, és én megegyeztem vele abban, hogy akármit kapok a hivők fejedelmétől, egy­harmadát megtarthatom, kétharmada az övé legyen. De csak hosszas alkudozás után érte be ennyivel. Most, hogy mást nem kaptam tőled, mint verést, és egy ütést már megkaptam, a másik kettő őt illeti meg. Nekem kijutott az én részem, itt van ő, igazhivők fejedelme, fizesd ki most, ami neki jár.”