A szamár, az ökör és a parasztgazda története

Olvasási idő: 3 Perc Tudd meg, édes leányom, hogy élt egyszer egy kereskedő; volt vagyona, marhája, felesége, gyereke, és Alláh – magasztaltassék az ő neve! – megáldotta azzal a képességgel, hogy az állatok és madarak nyelvét értette. Ez a kereskedő termékeny vidéken lakott, volt egy szamara meg egy ökre is.

A két állat együtt lakott az istállóban. Egy napon az ökör, amikor belépett az istállóba, látta, hogy az egész helyiséget felsöpörték, megöntözték. A szamár jászlában szitált árpa, meg­rostált szecska volt, a szamár pedig nyugodtan hevert; őt a gazda csak néha-néha nyergelte meg, ha valami dolga akadt, aztán megint visszavezette az istállóba. Egy nap a kereskedő hallotta, amint az ökör így szól a szamárhoz: „Jó étvágyat és jó emésztést! Én a fáradtságtól összeroskadok, te meg pihensz, s szitált árpát raknak eléd. Néhanapján felül rád a gazda, aztán visszahoz; én meg örökké csak szántok, és a malmot hajtom.” A szamár pedig így felelt: „Ha ki akarnak vinni a szántóföldre, és nyakadba akarják tenni az igát, vesd magad a földre, és akárhogy is vernek, ne állj fel, vagy ha felkelsz, feküdj le megint. Hogyha aztán vissza­vezetnek az istállóba, és babhüvelyt tesznek eléd, ne egyél belőle, mintha beteg lennél. Ne egyél, ne igyál két vagy három napig. Így majd kipihened a sok fáradozást meg törődést.”

A kereskedő az egész beszélgetést végighallgatta. Mikor pedig a béres az ökör elé tette a takarmányt, az csak keveset evett belőle. Reggel aztán a béres ki akarta hajtani az ökröt a szántóföldre, de betegen találta. Ekkor a kereskedő így szólt: „Fogd be a szamarat, és az ökör helyett vele szánts egész nap.” Mikor este visszajött a szamár, az ökör megköszönte neki, hogy az ő jóvoltából kipihenhette fáradtságát. De a szamár nem felelt rá, mert rettentően bánta már a dolgot. Másnap a gazda megint kivezette a szamarat, és szántott vele estig, és a szamár feltört szüggyel, holtfáradtan jött vissza. Az ökör szánakozva nézte a szamarat, hálálkodott neki, és nem győzte dicsérni. De ez azt mondta magában: „Nyugodtan éltem, pihentem, és csak kotnyelességemmel okoztam vesztemet.” Aztán így beszélt az ökörhöz: „Halld, amit mondok, én jóakarattal szólok neked: hallottam, amint a gazdánk azt mondta, hogy ha az ökör nem kel fel fektéből, odaadja a mészárosnak, vágja le, és csináljon bőréből natát. Nagyon féltelek téged, ezért figyelmeztetlek. Béke legyen veled.” Mikor az ökör meghallotta a szamár beszédét, magában így szólt: „Holnap kimegyek velük.” Aztán megette a szénáját az utolsó szálig, még a jászolt is kinyalta utána. A gazda hallotta beszélgetésüket, és másnap virradatkor a feleségével bement az istállóba. Leültek, aztán jött a béres, ki akarta vezetni az ökröt. Mikor az meglátta gazdáját, csapkodni kezdett farkával, gyanús hangokat hallatott, és akkorákat ugrott, mint a bakkecske. A kereskedő majd hanyatt dűlt nevettében. Megkérdezte a felesége: „Min nevetsz?” – „Valamit láttam és hallottam – felelte a kereskedő -, de nem mondhatom el, mert akkor meghalok.” – „Meg kell mondanod – szólt az asszony -, hogy miért nevettél, még ha belehalsz is.” – „Nem mondom meg, mert félek a haláltól” – vetette ellen a férfi. „Biztosan engem nevettél ki” – erősködött az asszony, és addig unszolta, nyaggatta férjét, amíg levette a lábáról. Az ember, akit az asszony beszéde egészen megzavart, szólította gyerekeit, elküldött a kádiért meg a tanúkért, hogy végrendelkezzék, és hogy elmondja feleségének a titkot, aztán meghaljon. Mert végtelenül szerette feleségét, aki néki unokahúga és gyermekeinek anyja volt, meg aztán ő maga már százhuszadik évét járta.