A szamár, az ökör és a parasztgazda története
Tudd meg, édes leányom, hogy élt egyszer egy kereskedő; volt vagyona, marhája, felesége, gyereke, és Alláh – magasztaltassék az ő neve! – megáldotta azzal a képességgel, hogy az állatok és madarak nyelvét értette. Ez a kereskedő termékeny vidéken lakott, volt egy szamara meg egy ökre is.
A két állat együtt lakott az istállóban. Egy napon az ökör, amikor belépett az istállóba, látta, hogy az egész helyiséget felsöpörték, megöntözték. A szamár jászlában szitált árpa, megrostált szecska volt, a szamár pedig nyugodtan hevert; őt a gazda csak néha-néha nyergelte meg, ha valami dolga akadt, aztán megint visszavezette az istállóba. Egy nap a kereskedő hallotta, amint az ökör így szól a szamárhoz: „Jó étvágyat és jó emésztést! Én a fáradtságtól összeroskadok, te meg pihensz, s szitált árpát raknak eléd. Néhanapján felül rád a gazda, aztán visszahoz; én meg örökké csak szántok, és a malmot hajtom.” A szamár pedig így felelt: „Ha ki akarnak vinni a szántóföldre, és nyakadba akarják tenni az igát, vesd magad a földre, és akárhogy is vernek, ne állj fel, vagy ha felkelsz, feküdj le megint. Hogyha aztán visszavezetnek az istállóba, és babhüvelyt tesznek eléd, ne egyél belőle, mintha beteg lennél. Ne egyél, ne igyál két vagy három napig. Így majd kipihened a sok fáradozást meg törődést.”