Harún ar-Rasíd, Dzsafár és Abu Júszuf, a kádi

Olvasási idő: 3 Perc Dzsafár el-Barmaki egy éjjel együtt borozott ar-Rasíddal. Ar-Rasíd így szólt hozzá: „Te, Dzsafár, én úgy hallottam, hogy egy ilyen meg ilyen nevű rabnőt vásároltál. Már régen fenem rá a fogamat, kedvessége és szépsége szívemet rég megigézte. Add el nekem.” – „Nem adom el, ó, igazhivők fejedelme” – felelte Dzsafár. „Akkor add ajándékba.” – „Nem ajándékozom el.” – „Háromszor is elválok Zubeidától, ha nem adod el vagy nem ajándékozod nekem” – esküdött a kalifa. „Én meg váljak el háromszor a feleségemtől, ha eladom” – felelte Dzsafár.

Mikor aztán kijózanodtak mámorukból, akkor látták, hogy milyen nehéz esetbe bonyolódtak, amiből nem találnak kivezető utat. Ekkor azt mondta Harún ar-Rasíd: „Az ilyen nehéz esetben csak Abu Júszufhoz kell fordulni.”

Érte küldött hát, de már éjfél volt, és mikor a küldönc odaérkezett, Abu Júszuf ijedten ugrott fel, és azt mondta magában: „Nem hívhatnának ilyen késő éjjel, ha nem valami iszlámot illető fontos kérdésről volna szó.” Aztán sietve ment ki, felült öszvérére, a legényének pedig oda­szólt: „Vidd magaddal az abrakzsákot, hátha még nem lakott jól az öszvér. Ha megérkeztünk a palotába, akaszd megint a nyakába, hadd egye meg, ami még megmaradt benne, amíg megint kijövök, ha ugyan még ma éjjelig nem fogyasztotta el az abrakját.” – „Hallom és engedelmeskedem” – felelte a legény.

Mikor Abu Júszuf belépett a kalifához, ez elébe ment, leültette maga mellé kerevetére, ahová soha más nem ülhet le, és azt mondta neki: „Azért hívattunk téged ilyen késői időben, mert erről meg erről az igen fontos ügyről van szó, és nem tudjuk sehogy se megoldani.”

Abu Júszuf így felelt: „Ó, igazhivők fejedelme, a dolog a lehető legegyszerűbb.” Aztán Dzsafárhoz fordult: „Dzsafár, az egyik felét add el az igazhivők fejedelmének, és a másik felét ajándékozd neki. Akkor egyiktek sem szegte meg az esküjét.”

Nagyon megörült ennek az igazhivők fejedelme, és mindketten úgy tettek, ahogy Abu Júszuf javasolta.

Harún ar-Rasíd most megparancsolta, hogy azonnal hívják el a rabnőt, mert igen gyötri a vágy utána.

Mikor a rableány megjelent, a kalifa így szólt Abu Júszuf kádihoz: „Én most mindjárt ágyamba akarom vinni, nincs türelmem várni, amíg a törvényes határidő letelik. Mit lehet itt tenni?” Abu Júszuf így felelt: „Hozzanak ide valakit az igazhivők fejedelmének mamlúkjai közül, akik még nincsenek felszabadítva.”

Elhozták a mamlúkot, és ekkor azt mondta Abu Júszuf: „Engedd meg, hogy összeházasítsam őt a leánnyal. Aztán rögtön váljon el tőle, mielőtt elhálna vele: akkor nem kell betartani a megtartóztatás idejét.”

Ez a döntés még jobban tetszett Harún ar-Rasídnak, mint az előbbi. Mikor a mamlúk meg­jelent, azt mondta a kalifa a kádinak: „Megengedem, hogy a házasságot megkösd közöttük.” A kádi elvégezte a házassági szertartást a mamlúk beleegyezésével. Most megint azt mondta a kádi: „Válj el tőle, és kapsz száz dinárt.” De a mamlúk azt felelte: „Azt nem teszem!”

A kádi addig kínált egyre többet, és ő addig vonakodott, míg végre ezer dinárt ígértek neki. Ekkor azt kérdezte a mamlúk: „Kitől függ a válás: tőlem vagy az igazhivők fejedelmétől?” – „Tőled” – felelte a kádi. „Alláhra – mondta erre a mamlúk -, akkor nem teszem soha.”