A hollókká varázsolt tizenkét fivér
– Másszál elő húgocskám, lesz, ahogy lesz!
Akkor a legidősebb bátyó így szólt:
– Ha kibírtál volna otthon még egy évet, akkor otthon megvárhattál volna minket, de most, húgocskám, nekünk is, és teneked is, még tizenkét évet kell szenvednünk. Ha kibírsz ennyi időt, és közben nem szólsz senkihez, akkor még találkozunk.
Miután ezt elmondta, megparancsolta a húgának, hogy szálljon fel a hátára, majd mindannyian hollóvá változtak, elrepültek. Elvitték a húgukat a nagy erdőbe, felültették egy fenyőfa csúcsára. Elbúcsúztak tőle, és otthagyták. Sokáig ült ott, a ruhája is teljesen elrongyolódott.
Egy szép napon abba az erdőbe jött a királyfi az udvaroncaival vadászni. A kutyák körülvették azt a fát, amelyiken a lány ült, és elkezdtek ugatni. Azonnal odament a vadászokkal a királyfi. Látja, hogy a fán egy ember van. Így beszél hozzá, úgy beszél hozzá, de az csak hallgat. Akkor a királyfi mondja az egyik szolgájának: – Mássz fel, és hozd le! Meglátjuk, hogy ki az.